Szia, te!

 

 Itt az ősz, vége a nyárnak (hálistennek). Nem tudom miért is vonz engem különösebben ez az évszak, mint a többi, lehet azért mert általános iskolában még kifejezetten vártam az iskolakezdést, vagy lehet az is, hogy az ok olyan egyszerű, mint pl, hogy nem szeretem a nyári vakító színeket, inkább a kellemes barnás-sötétzöldes árnyalatú dolgokat. De az is lehet, hogy végre van okom kihessegetni a denevéreket a szobámból és rendet rakni.

Az élet szép és jó. Persze nem. De többnyire. Mondhatni. 

Azért jobb, mint 1,5 évvel ezelőtt. Akkor a semmiért voltam depressziós. Most meg lehetnék, de nem vagyok az. (Felnőttem? Áh, dehogy, de már kezd serjedezni az államon a szakáll) 

Az élet 2.0 operáció is hamarosan el fog kezdődni, mely (aki nem tudná... meh) egy rendszerezett jegyzéke annak, hogy mivel, kivel nem fogok foglalkozni ezentúl és mivel igen. Szinte ilyen erkölcstan, melyet magammal be fogok tartani. 

Élet 2.0 (részlet)

"1. szabály
Nem barátkozom olyannal, vagy olyanokkal akiknek minden története így kezdődik: "Egyszer úgy berúgtam..." "Egyszer úgy berúgtam és olyat hánytam utána..." "Te mikor rúgtál be és hánytál utoljára? Nem tudom megnézem a naptáramban, minden fekete betűs napon egyébként. "


1. szabály 1. kiegészítés:

Az "Egyszer olyat buliztam..." kezdetű történeteket még hellyel közzel elviselem, hacsak nem követi egyik ige sem az 1. szabályból. (pl: hányás, berúgás) "

 

A többit majd később. 

100%-osan nekiugrok annak is hogy találjak valami igazán a hivatásomhoz illő munkát, és újra összeszedjek egy filmes csapatot. Nem állok le, akármi történjék :)
Jah és persze, annak is nekiugrok újra hogy kiadják a regényemet. Most már kettőt (talán lassan hármat? ) A harmadiknak eddig nehezen fogtam neki, mert eléggé nagy személyes kötődésem volt a történethez. (Persze ennek egy írónál nem kellene gondnak lennie, de túlságosan fájó emlék. Mint mikor Stephen Kinget megerőszakolta egy csomó természetfeletti lény gyermekkorában... engem nem, nyugi.) 

De ma már úgy éreztem ez megszűnt, hála külső segítségnek és meg is írtam az első fejezet... felét... hé, több mint amennyinek hangzik!

Na egyelőre elég a kisregényekből továbbá nem hiszem hogy ilyen bazinagy bejegyzésekkel jövök. Legyetek rosszak :) Ogre

 

 

Szerző: mOOnLight  2011.09.25. 22:05 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://onemoonlight.blog.hu/api/trackback/id/tr523256398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása