Elég érdekes dolgot figyeltem meg magammal kapcsolatban, fejlődök és nem is akárhogyan, semmiképp sem egyszerűen. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, ahogyan nézzük, Magyarországon töltött utolsó évemben jött meg az önbizalmam, addig is volt persze, pillanatokra, vagy képmutatásként másoknak, de abban az utolsó évben éreztem először jól magam a bőrömben, először nem zavart, hogy kövér vagyok, először nem voltak gátlásaim semmivel, döntéseimet megfontoltan kezdtem el hozni és feladtam az addigi rögtönző életmódomat és tervezni kezdtem. Minden második este, egy éven keresztül lefutottam a rákos patakon át a Dunához, csak azért, hogy gyönyörködjek a naplementében és a budapesti esti fényekben, hogy gondolkodjak, hogy eddig mit értem el, mit szeretnék és mit fogok valószínűleg elérni. Úgy éreztem fordulóponthoz érkezett az életem és mostantól mindent könnyebben és lazábban fogok kezelni. Meg voltam békélve magammal, ami nagy dolog, sok ember egész életében nincs megelégedve magával, de én meg voltam. Hiányzik az a hely, a Dunapart. Egy frissen épített lakóház csoport volt ott, kisebb játszótér és szépen kialakított utak. Szerettem érezni, ahogyan a Duna mossa a lábamat, ahogyan megcsillan a naplemente a lassan kúszó víz tükrén. Szerettem a halk morajt, messze játszó gyerekek és a folyó hangját. Életemben először éreztem magam jól és teljesnek.
Aztán jöttek a hirtelen események, szeretett édesanyám részegen, józan eszét elvesztve semmilyen előzmény nélkül kidobott a házból, ahogyan azt már előtte sokszor megtette, azonban most volt egy mentőövem, az első ember akiben igazán bízhattam, ha baj van, nem csak barátnőm, de a legjobb barátom is egyszerre. Csilla.
Így már nem kellett visszakúsznom megalázkodva anyámhoz, aki reggelre vagy elfelejtette az egész dolgot, vagy még mindig azt hitte, hogy jogosan dobott ki engem az utcára.
(Beteg elmém szüleménye, nem komolyan venni)
A FARKASÖLŐ
Az idõ mindent begyógyít, ez mindenre és mindenkire igaz. Kivéve rám. Edietikus memóriával születtem, vagyis tökéletes memóriával. Emlékszem arra mikor kihúztak abból a mocskos barlanglyukból kilenc hónap után egy nagyon kis lyukon keresztül. A sajt így érezheti magát, mikor lereszelik. Egy nagyobb része voltam most két barmi aránytalan részre szakadtam. Emlékszem arra is mikor órák hosszát bõgtem azért, mert baromira irritált a gönc amit rámadtak, és mikor már nem volt ötletük, hogy mit csináljanak velem rumba áztatott kenyérrel etettek, hogy lenyugodjak. Másnap megtanultam a leckét: Ne sírj, hogyha nem akarsz iszonyatos fejfájással és szédüléssel kelni. A szüleim jók voltak ilyen szempontból, korán megtanítottak mindenre amire a való életben szükségem volt.
Életem egyik legambivalensebb élményén vagyok túl, de inkább mosolygok. Miért? Mert túléltem, túléltem életem eddigi legnehezebb hetét és azt csináltam, amit szeretek, olyan emberekkel, akik érdemesek rá, és elindult ténylegesen a filmes karrierem.
Az a tény, hogy Angliában vagyok már unalmas, inkább írok az éppen kibontakozó filmes karrieremről.
Őszintén szólva nem hittem, hogy az első sikeremet annak fogom köszönni, hogy magyar vagyok, de mégis így történt. Az ominózus nap ominózus éjszakáján találtam a hirdetést. Magyar Kamera- asszisztenst keresnek egy Brit- Magyar koprodukcióba. Annyira fellelkesültem a hirdetésre, hogy rögtön kétszer is elküldtem egyszer konkrétan a hirdetésre a másikat pedig úgy, hogy kikerestem a hirdetésfeladó magán e-mail címét. Úgy éreztem magam, mint egy internetfüggő pedofil, aki bejutott a helyi általános iskola chat szobájába. Kis idő múlva behívtak, majd baromi sok idő múlva fel is vettek.
Ma vettem egy rakás rossz képregényt úgy hogy ne érezzem teljesen kidobott pénznek írok róluk egy kicsit.
Before Watchmen - Először is a véleményem az egész Before Watchmenről, magáról a koncepcióról és nem a megoldásról, mert még csak két sorozatba kezdtem beleolvasni. Én nem vagyok azok között, akik eleve utálják ezt a képregényt, mert "megerőszakolja" Alan Moore világát. A Watchmen sose volt a kedvencem, jó képregénynek tartom, nagyon jónak, de nem az én világom. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem, hanem, hogy nem vagyok akkora fan, hogy Zack Snyder filmkópiákat égessek egész nap. A képregény egy üzlet, a film után elkerülhetetlen volt folytatni valahogy a Watchment (bár meglepő, hogy ennyivel utána), hiszen profit, de ez még nem jelenti azt, hogy rossz lesz, az univerzum adott és a karakterek olyan érdekesek, hogy szinte a személyiségük írja a történetet. Szerencsére a Before Wacthmenhez nagyon szép kis alkotógárdát hoztak létre, ezt nem lehet vitatni.
Azonban...
Négyszer néztem meg a The Dark Knight-ot a mozikban mikor megjelent, ezzel ő lett a legtöbbet moziban látott filmem, de sajnos nem a legjobb indokokért. A Batman: Kezdődik-et imádtam, nagyon tetszett az újragondolás és, hogy nem pontosan viszont az egyik kedvenc képregényemet, a Batman Year One-on alapult. (Az egyetlen dolog, ami talán nem tetszett benne a címe "Batman: Kezdődik" az akkoriban sokat parodizált: "Apa: Kezdődik" c. reklámra utalt, és egyébként is egy gyenge név volt, lazán hívhatták volna Batman: Year One-nak, vagy bármi másnak.) A The Dark Knight-ra hatalmas, hatalmas nagy elvárásokkal mentem be, és lehet, hogy részben emiatt, másrészről pedig, hogy időközben hatalmas Batman fan lettem, csalódtam.
Voltunk megint St. Albansban CV-t szétosztani. Meglepő volt, mert leadtam a Jessops fényképezőgép boltban és rögtön hívtak is interjúra másnap. Amit elbasztam. De erről később. A telefonban kb semmit se értettem, valami fura volt a nő hangjában, később kiderült, hogy mi. De valahogy sikerült kivennem, hogy hova menjek és mikor.
Voltunk a sokkal királyabb másik városban kirándulni, munkát nézni, de erről majd később.
Nem volt időm eddig írni, mert baromira elmegy az időnk munkakereséssel (most sincs időm írni, illegálisan vagyok gépnél) . Mélydepresszió közeli állapotba kerültem, mivel elhúzták előttem a mézesmadzagot. Nem. Inkább úgy kell elképzelni, hogy van egy hatalmas porszívó (hívjuk most esetünkben bürokráciának) szívja be a mézesmadzagot, miközben én rohanok utána.
Innentől kezdve nem fogok napokat írni, egyrészt mert a memóriám eléggé keveri az elmúlt napok forgalmas eseményeit, másrészt pedig már nincs annyi új inger, mint a leges-legelején. Ami eszembe jut arról beszámolok.
Helló, bevezetésnek sose tudok semmi okosat írni, főleg mert nincs rajtam az a nyomás, hogy sokan olvasnak és azt kéne írnom. Mindenesetre azt érdemes tudni, hogy megérkeztem Lutonba és élek virulok, ahogyan a barátnőm is. A repülésnél venném fel a szálat, mert ott voltak olyan dolgok amelyeket szívesen megosztanék veletek. Életemben először repültem, és mint sokan mások féltek a repüléstől. Azonban én tudtam hogy úgy sem fogunk lezuhanni, tisztában voltam a realitással, mégis a repülés maga eléggé az alapvető emberi ösztöneim ellen indult harcba hatalmas seregeivel. Kevésbé lírikusan: be voltam fosva.
Gyerekkoromban nagyon féltem mindentől, ami olyan kalandos dolognak számított (már egy gyerek számára) Fára mászás, lógás a suliból. Most pedig egyrészt gyomorgörccsel másrészt hatalmas kalandvággyal indultam neki ennek a repülésnek, felszállás előtt másodpercenként váltakozott bennem a pozitív és a negatív izgalom.
De még itt nem tartunk.
-(Fontos megjegyzés az olvasónak: Ezek nem hivatalosan kezelt írások, még ha a nevemmel is publikálom őket, nem érzem teljesen az én írásaimnak, mivel ezek kiadott feladatok. De mások úgy tűnik jól szórakoztak rajta és ezért gondoltam azt, hogy itt fogom publikálni őket, és a blog egy részét mostantól ennek is fogom szentelni. A megjegyzés azért fontos, mert ezekbe az írásokba nem nyúltam bele, úgy másolom be őket, ahogyan órán kész voltak. Tehát fogalmazási, helyesírási hibák előfordulhatnak. Mindemellett jó olvasást kívánok :) )-
Hogyan tette tönkre egy nő az életemet
-Egy elnyomott törpe sztorija az erdőből-
Egy ronda, latyakos, hó esős, didergős decemberi napon, karácsony közelében azt csináltam, mint minden más vidéki törpe egész évben. Nem, nem karácsonyi ajándékokat raktam össze lappföldön a Télapónak, azok a városi törpék. Mi egy hét emberből álló ércfeldolgozó manufaktúra vagyunk az erdő közepén. A marketingünk nem létező, ahogyan a vásárlókörünk is. Én Morgó vagyok, a hét törpéből a foglalkozásom érc illetve drágakő bányászat. Itt van még Tudor, aki a nem létező marketinget intézi, illetve a különböző számításokat. Vidor, aki nagyon boldog, hogy éhbérért dolgoztatják. Szende és Szundi, akik most táppénzen vannak. Hapci, akinek gyógyíthatatlan nemi betegsége van, és Kuka, aki értelmi fogyatékos. Így alkotunk mi teljesen rosszul funkcionáló vállalkozást, ami nem vezet sehová. A sok drágakővel meg kitörölhetjük a seggünket, nincs, aki megvegye őket, csak torlódik fel az erdő közepi kis házikónkban.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Lábtörlő, akit Lalinak hívtak. Ez a Lali egy nagyon kedves kis lábtörlő volt, akárki törölte bele a mocskos lábát, sosem zavarta. Történetesen Lali szerette az embereket, azt ugyan nem szerette, hogy az emberek beletörlik a lábukat, de mégis, jó melegben volt, embereket ismerhetett meg, akár még egy kis rövid időre is. Aztán egy átlagos napon, nem a szobába mentek be, hanem a szobából jöttek ki, nem más, mint a gonosz MiniManó! Lali illedelmesen üdvözölte a Manót, gonoszságáról mit sem sejtve.
- Szia Manó! - mondta.
- Szia. - mondta a Manó és szélesen vigyorgott.
- Mitől van olyan jó kedved Manó? - kérdezte Lali kíváncsian.
-Épp most jöttem ki a házból. Csudijó bent a hangulat, de én inkább veled lennék. -hazudta a Manó gondolkodás nélkül.
Lalinak elkezdett csillogni a szeme.
-Jól érzi bent magát mindenki? Talán... én is bemehetek? - álmodozott naívan. A Manó mosolya még szélesebb lett, még barátságosabb.
-Itt is jól érezhetjük magunkat, kettesben. - mondta a Manó, majd Lali szeme még tágabbra nyílt és még erősebben csillogott, de a Manó folytatta.- Tudod, abba a szobába, csak azok mehetnek, akiknek nem koszos a lábuk. Nekem meg az, így kitették a szűrömet.
- Szóval csak azért nem lehetsz a szobában, mert koszos a lábad? Ez szomorú. - vallotta be Lali. - Töröld belém a lábad! - jött a hirtelen ötlet. - De kérlek gyere ki néha hozzám is beszélgetni! Olyan jól esne...
MiniManó nem teketóriázott. Jól beletörölte a lábát Laliba. Lali pedig minden egyes törlésnél hatalmasat nyögött, mert fájt neki. De elviselte, csakis az új barátja kedvéért.
Majd MiniManó bement ugyanabba a szobába, ahonnan jött, és Lali sose látta többé. Happy End.
Megnéztem az Akirát, végre.
Kis háttérsztori: Az Akira egy nagyon kult japán anime, mely egy mangán alapul aminek négy kötete van és több ezer oldal kötetenként állítólag. Tehát ebből rájöhetsz, hogy nem olvastam az eredetit, már csak azért is, mert a manga stílusa (jobbról balra olvasás, legtöbbször túlzó, béna pacák, amiket illusztrációknak hívnak.) Az animével azonban nincs bajom (már). (Annyi).
Rá is térek a tárgyra, a pozitívumokra, meg a negatívumokra. Ezek után pedig, majd összességében elmondom, mennyire tetszett.
-Negatívumok: A legeslegnagyobb gond az, hogy a film feléig, nem tudom mi történik. Komolyan. A "történet" a film felénél kezdődik, addig csak események vannak, és csak később magyarázzák meg.
A karakterek, nem karakterek. Nem tudunk velük azonosulni, mert szinte semmit se tudunk meg róluk. Nincs karakterfejlődés. Azt se tudom ki akar lenni a fő karakter. Mondom, a film feléig el vagyok veszve.
Az animáció - a karakterek arcában- nagyon idegesítő. Túl dinamikus, mikor beszél egy karakter olyan, mintha rohama lenne, vagy cukortúladagolása. Szerencsére, nincs nagyon sok párbeszéd.
- Pozitívum(ok):
Az atmoszféra. Nagyon ott van a hangulata az egésznek, át lehet érezni ezt az egész posztapokaliptikus világot, és ehhez felnő az animáció is. Az akció remek, és néha tényleg gyönyörű. A város destrukció jelenetei főleg nagyon hatásosak, szinte lehet érezni az összeomló épületek súlyát. Minden történés hatalmasnak tűnik, és hat.
Összesen: Nagyon fura volt, főleg a negatívumokban felsorolt dolgok miatt, de meglepő módon az atmoszféra mindent megmentett, és ilyet még életemben nem láttam. Gondolom sokan így éreztek az Avatarnál. Nem meglepő, hogy kult film lett, bár azért én tényleg nem ajnároznám agyon, sőt, a Negatívumokban elírtakat mind komolyan gondolom. Csupán az a kevés Pozitívum valamiért élvezhetővé tette az alkotást. Érdekes "élmény" volt.
6/10
Szakítás után a bevett módszer férfiaknál, hogy szakítószakállat növesztenek, vagy elmennek bulizni, vesznek egy macskát, és felszednek egy kis súlyt. Én filmeket nézek.
És persze újra itt a sorozatszezon kezdenek beindulni a régi kedvencek új évadokkal, és sok sok sok csalódással. Kezdjük tehát ezt.
Így jártam anyátokkal 7. évad 1.-4. rész:
Most már tényleg zuhanórepülésnek indult a sorozat, teljesen elvesztette a csodálatos felnőtteknek szóló gyermeki humor sármját. A 6. évad végén el tudtam nézni a kisebb hibákat, vagy történetszálakat, amik nem tetszettek, de ez a 7. évad (legalábbis az első négy része, ami eddig volt) totál gáz. Nem tudom miért, de valahogy élettelennek tűnik az előző évadokhoz képest, úgy érzem nem játszódnak ki jól a dolgok, nem tud meglepni. Pl. Barney kacsás nyakkendője, oké megmosolyogtató, hogy viselnie kell egy évig, de nem csinálnak vele semmi kreatívat utána. Semmit. Pedig ez a sorozat erről volt (legalábbis nekem) nagyon jó, hogy az eredeti szitkom elképzeléseket sokkal tovább viszi. Valamint nincs annyi poén a vágással (a Marshall tönkretette az esküvő vágásos poén annyira nem ütött), vagy erőltetett volt, mint a Lily szülése jövőbelátás. Egy karakter nem is annyira cuki, mint gondoltuk. Haha. Ezen kívül a színészi játék is, mintha a színészek megszokták volna a szerepüket és elkényelmesedtek volna benne. Neil Patrick Harris próbálkozik, de most egész kevés szerepet adnak neki, mióta nem csajozik.
A legrosszabbat hagytam a végére. Nora. Ki ez a csaj? Már a 6. évad közepétől kérdezgetem magamtól, de azóta nem adott a sorozat választ. Mármint oké ott van. Mit tudunk róla?
- Robin munkatársa
- Tartós kapcsolatot keres
- és szereti a vicces embereket, asszem, na meg angol is (hülye akcentus)
ENNYI. Ez nem egy karakter! Ez egy plot device, egy konfliktuskarakter. Azért van ott, hogy konfliktus legyen a fő karakterek közt. Mit szeret benne Barney? Mi különleges benne? Assszem tetszett neki, hogy benne van az ilyen gyerekes dolgaiban... de ENNYI. Nora egy senki. Soha nem volt még ebben a sorozatban ennyire jelentéktelen (fő)szereplő.
Szóval nagyon sajnálom, komolyan nem hittem, hogy ilyen rosszra fordulnak a dolgok. Egy két megmosolyogtató poén volt, talán adok neki 3/10-et. Azért tovább nézem, mert 6 évad alatt megszerettem a fő karaktereket és fő történetet, elnyerte a bizalmam régen. Szóval ha ez csak egy kisebb botlás, időben összeszedik magukat az írók, és a színészek akkor rendben van.
House, 8. évad első rész
Ehhh....csalódás 2, vagyis nem teljesen. De a legnagyobb tüske a szememben az ez:
http://mshousefan.iimmgg.com/image/5957e8267c72332d755afb4677f1c98a
Mit csináltak a hajával????!??!?!?!?!?!?!? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Miért kellett megnöveszteni? Szerintük jól néz ki ez a gengszter style? Nem vagyok stylist, de ránéz erre bárki is és azt mondja: "Hmm jól áll neki a hátrafésült haj és a betűrt ing, kis megereszkedett hassal. "
Na jó, nem fogok ezen fennakadni, csak még egy mondat erejéig. Biztos jó most ez az öregbácsis kinézet, egy olyan történet mellé, ahol House nem is biztos, hogy vissza fog menni orvososkodni, és börtönben van és reménytelen minden? Olyan érzésem van, mintha haldokolna a sorozat, ettől a képtől, pedig azt nagyon nem akarom, még a minőségromlás ellenére sem. Szóval küldjétek fodrászhoz Hugh Laurie-t!
A 8. évad első része meglepő volt, kicsit olyan hosszabb nagyobb időtartamot átíveló részre számítottam, mint ami a 6. évad elején volt. Talán jobban is tetszett volna az, így nagyon In medias res volt, pedig aki nem nézte a promó videókat vagy egyéb spoilereket, az azt se tudta hogy börtönben lesz, képzelhetem annak milyen kusza volt ez az első rész.
Volt egy két érdekes megoldás, na meg dilemma. Azt vártam, hogy megmutatják, hogy milyen zseni House, még a börtönben is, ami meg is történt, de nem ütött akkorát, mint eddig bármikor. Kicsit unalmas volt, és talán ötlettelen is. Valamint a legvége nem volt túl karakterhű szerintem. Bár erről lehetne vitatkozni. Szerintem House inkább a saját seggét mentette volna meg, minthogy bebizonyítsa, hogy igaza van. Persze legtöbbször az utóbbi érvényesül, de akkor sem passzolt, mivel az egész rész arról szólt, hogyan akar kikerülni a börtönből.
Na meg, nagyon meghunyászkodó volt. Túl meghunyászkodó, ami totál nem House, kicsit rossz volt látni, hogy így háttérbe szorítják, és nem nagyon szólogat be senkinek. Na de azért várom mi sül ki belőle, azért érdekesnek ígérkezik ez az évad, csak legyen igazam!
Holnap írok arról is milyen filmeket láttam, de most ebbe kicsit belefáradtam :P
Most kezdek igazán szembesülni azzal, hogy milyen nehéz rendes munkahelyet találni a koromban. A diákmunkát fel is adtam. hatféle diákmunka van(fiúknak):
- Adatrögzítés
- Szórólapozás
- Kasszás
- Raktárosi munka
- Telefonos munka
- Raktárosi munka
- Csinálj hülyét magadból munka
Az adatrögzítés ebből az egy, amit talán tudnék csinálni, csak iszonyúan alulfizetettek. (Mondjuk ez elmondható az összesről, de az adatrögzítés még jobban.) Valamint monoton, és nem bírom a monoton munkákat, ez elmondható még a szórólapozásra és a raktárosi munkára is, valamint egyes telefonos munkákra.
A telefonos melóra meg egyszerűen nagyon béna vagyok. Ennyi.
A kasszás ugyanez, meg izgulnék, hogy rosszul adok vissza, és unalmas.
A "Csinálj hülyét magadból" álnevű "öltözz fel valami viccesnek és reklámozz valami szart" pedig végképp nem jó, egyrészt a büszkeségemnek (Ja, van nekem az is), másrészt unalmas.
És ezt az összesről el lehet mondani: Monoton, unalmas, és elnyomja a kreativitásomat és gyűlölöm mikor valami számomra értelmetlen munka, amiben nem fejthetem ki a kreativitásomat. Ja, és át is vernek.
Ennyi. Nem leszek diákmunkás, inkább éhen halok egy sikátorban.
Premiere vs Avid
Adobe Premierről Avid Studio-ra váltok, egyszerű okból. Az Adobe Premere CS3-nak szar a hangvágása, vagyis limitált, de nagyon. Valamint úgy veszem észre, hogy az Avid-ben több a szín korrekció opció. Bár még nagyon kevés tapasztalatom van a váltással, szóval erről majd később.
Szia, te!
Nem szeretem a macskaallergiámat, a macska a kedvencem, aki legjobban illik hozzám, pontosabban egy macska. De sajnos macskaallergiám van, így nem engedhetem túlságosan közel magamhoz, csupán kellemes jó baráti kapcsolatot alakíthatok ki vele. Persze mondhatnátok, hogy vágjam le a szőrét és akkor nincs gond. Viszont én szőrrel és barátként jobban szeretem, mintha meg kéne változtatnom magamat vagy őt.
Vajon tarthatok e újra macskát a kezemben valaha is?
Persze aki nem egy amőba intelligenciaszintjével rendelkezik meg tudja mondani, hogy nem a macskáról beszéltem, nem is egy macskáról és nem is szőrös.
De nem csüggedek, ugyanis:
Új elhatározás: "Én leszek a világ legjobb filmrendezője"
Szia, te!
Nem kellene most senkivel társalognom. Egyszer úgy érzem áthidalom a problémáimat, máskor pedig teljesen elveszettnek hiszem az egészet. Talán mert bármit teszek, vagy mondok, mintha nem is számítanának visszaküldenek oda, ahonnan pár éve kezdtem, és ez iszonyatos.
Ilyenkor legszívesebben elbújnék egy barlangba, valami trópusi szigeten és kavicsokkal játszanék, miközben gondolkodom az életről. Lehet jót is tenne a friss levegő... na meg a kavicsok.
Fel kell tennem magamnak a választ: 42!
És a homokba kell rajzolnom a kérdést: 6*7
De! Jó hír, elkezdtem csinálni a magyar dalszöveget apámnak (csoda hogy még megbízik bennem, az első ilyen munkám szörnyű volt :P ). De most nagyon jó ötleteim vannak, főleg a Way Back Home (Régen volt) dalszövegére. :)
És találtam egy jó borítót vagy belső illusztrációt az Élettelennek (talán inkább az utóbbi) Vicces, az inge alapján kicsit olyan, mint a női Teddy O'Brian a Cukorból :P
Szia, te!
Itt az ősz, vége a nyárnak (hálistennek). Nem tudom miért is vonz engem különösebben ez az évszak, mint a többi, lehet azért mert általános iskolában még kifejezetten vártam az iskolakezdést, vagy lehet az is, hogy az ok olyan egyszerű, mint pl, hogy nem szeretem a nyári vakító színeket, inkább a kellemes barnás-sötétzöldes árnyalatú dolgokat. De az is lehet, hogy végre van okom kihessegetni a denevéreket a szobámból és rendet rakni.
Az élet szép és jó. Persze nem. De többnyire. Mondhatni.
Azért jobb, mint 1,5 évvel ezelőtt. Akkor a semmiért voltam depressziós. Most meg lehetnék, de nem vagyok az. (Felnőttem? Áh, dehogy, de már kezd serjedezni az államon a szakáll)
Az élet 2.0 operáció is hamarosan el fog kezdődni, mely (aki nem tudná... meh) egy rendszerezett jegyzéke annak, hogy mivel, kivel nem fogok foglalkozni ezentúl és mivel igen. Szinte ilyen erkölcstan, melyet magammal be fogok tartani.
Élet 2.0 (részlet)
"1. szabály
Nem barátkozom olyannal, vagy olyanokkal akiknek minden története így kezdődik: "Egyszer úgy berúgtam..." "Egyszer úgy berúgtam és olyat hánytam utána..." "Te mikor rúgtál be és hánytál utoljára? Nem tudom megnézem a naptáramban, minden fekete betűs napon egyébként. "
1. szabály 1. kiegészítés:
Az "Egyszer olyat buliztam..." kezdetű történeteket még hellyel közzel elviselem, hacsak nem követi egyik ige sem az 1. szabályból. (pl: hányás, berúgás) "
A többit majd később.
100%-osan nekiugrok annak is hogy találjak valami igazán a hivatásomhoz illő munkát, és újra összeszedjek egy filmes csapatot. Nem állok le, akármi történjék :)
Jah és persze, annak is nekiugrok újra hogy kiadják a regényemet. Most már kettőt (talán lassan hármat? ) A harmadiknak eddig nehezen fogtam neki, mert eléggé nagy személyes kötődésem volt a történethez. (Persze ennek egy írónál nem kellene gondnak lennie, de túlságosan fájó emlék. Mint mikor Stephen Kinget megerőszakolta egy csomó természetfeletti lény gyermekkorában... engem nem, nyugi.)
De ma már úgy éreztem ez megszűnt, hála külső segítségnek és meg is írtam az első fejezet... felét... hé, több mint amennyinek hangzik!
Na egyelőre elég a kisregényekből továbbá nem hiszem hogy ilyen bazinagy bejegyzésekkel jövök. Legyetek rosszak :) Ogre
