Voltunk megint St. Albansban CV-t szétosztani. Meglepő volt, mert leadtam a Jessops fényképezőgép boltban és rögtön hívtak is interjúra másnap. Amit elbasztam. De erről később.  A telefonban kb semmit se értettem, valami fura volt a nő hangjában, később kiderült, hogy mi. De valahogy sikerült kivennem, hogy hova menjek és mikor.

Megint baromi meleg volt, nem hittem volna, hogy majd ez gond lesz az eső országában. Szerencsére bepótolta a lemaradást és két napja megállás nélkül esik. Este még segítettem átdolgozni unokatestvérem CV-jét, ami elég szegényes volt, mellette tanultam fotózást három könyvből, amit a könyvtárból vettem ki.  Számított? Áh, lófaszt.

Délután fél négykor volt az interjú, addig bújtam a könyveket, szívtam magamba az információkat. Cs-vel eljátszottuk az interjút többször is. Odamentem, teljesen nyugodtan (na persze) és vártam a főnököt. A bolt jól nézett ki, az eladók kedvesek voltak. Majd lementem egy elég rosszul berendezett pincébe, ahol egy hatalmas kapa fogakkal rendelkező vízi szörny várt, hogy megegyen elevenen.

Azonnal kiderült, hogy mi volt a gáz a telefonban, ugyanis egy beszédhibája keveredett a gyönyörű wales-i tájszólásával és minden egyes idegrostomat koncentrálásra kellett kényszerítenem, hogy megértsem a szavait.

A vicces az volt, hogy így kezdte az interjút:

-          Szerinted milyen feladatokat kellene itt ellátnod?

-          Fényképezőgépeket eladni, naplót vezetni, beszélgetni a vevővel, raktározni, pénztárt üzemelni (mondtam, ami eszembe jutott)

-          Ez nem elég, nem emlékszik arra, amit a telefonban mondtam?

Oops.

Tehát rögtön az elején elhasaltam, aztán magam miatt is elcsesztem néhol. Pl kérdezte, hogy Csapatjátékos vagyok e. Én meg mondtam, hogy persze (khm). Aztán megkérdezte milyen gyengeségeim vannak. Más nem jutott eszembe és azt mondtam, hogy tudok csapatban is dolgozni, de jobban szeretek egyedül.

Aztán mikor megismételte, hogy mit kellene csinálnom a boltban akkor is elment a kedvem, mert telefonon is basztatni kell az ügyfeleket, meg szigorú target van.  Úgyhogy bassza meg.

El is ment a kedvem az élettől aznap.

Én csak egy nyugisabb eladói munkát szeretnék, nagyon szívesen adok el és beszélgetek a vevőkkel, ha kell, még csapatban is dolgozom, csak ne kelljen tukmálnom, pont ezért jöttem el Magyarországról.

A Lidl-ről még nem meséltem? Hú de rég írtam Naplót. Tehát behívtak a Lidl-be interjúra, engem is meg Cs-t is (csak őt későbbre), és életem egyik legfurább élménye történt.  Tehát mentem a Lidl-höz, mikor Cs hívott, hogy megnézte és nem ahhoz a Lidl-höz kell menni, hanem egy tök másikhoz. Letettem és berohantam az ottaniba megkérdezni, hogy hova menjek. Ott eligazítottak, hogy valami 27-es busszal kell menni, gyalog olyan fél óra. Tíz percem volt még. Épp aközött vergődtem, hogy most vagy nagyon fogok rohanni, vagy nagyon gyorsan megkeresem a buszt, mikor egy török csávó leszólított. Megkérdezte, hogy elvihet e oda.

Hát be voltam szarva rendesen. Amiért belementem:

1.       Jobban be voltam szarva, hogy nem kapok munkát, minthogy a török maffia elad hímprostinak

2.       Törékeny török bácsika volt.

Tehát minden mozdulatát figyelve beültem a kocsijába. Először a jobboldalra akartam, Ő meg nézte miért akarok a vezetőüléshez ülni. Aztán elmondtam neki, hogy nálunk fordítva van és megszokás. Persze mindezt hadarva és érthetetlen angolsággal.

A kocsiban fűszerszagok terjengtek és „hajdalalaj hajdalaj” zene szólt kaziról. Kivert a víz.

Lassan kezdtem megnyugodni, mert lassan abba az irányba mentünk amerre én feltételeztem, hogy menni kellett volna. Volt egy kis erőltetett beszélgetés is, amiben elmondtam, hogy interjúra sietek, a bácsika meg elmondta, hogy a lánya is munkát keres.

Mikor beállt az idegesítő csönd, a bácsika elkezdte nyitni a kocsi fiókjait, amiben aprók voltak.

Gondoltam finoman jelezni akarja, hogy hagyjak nála valami tiszteletdíjat, amit szerettem is volna, mert nagyon jó fej volt. Azonban mikor a pénztárcámért nyúltam, ő megelőzött és a kezembe nyomott két fontot (700Ft), hogy vegyek magamnak valami szendvicset. Annyira meglepődtem, hogy nem álltam neki vitázni, meg már ott is voltunk a helyszínen és késésben voltam. Nagyon sokszor megköszöntem neki egy másodperc leforgása alatt és berohantam interjúra.

A menedzser késett, addig ott elkezdtek engem beszéltetni a többiek. És idegességemben fáradtságomban és „azt se tudtam hol vagyok-ságomban” akkora hülyeséget mondtam, hogy egy fél percig rajtam röhögött az egész társaság. De tényleg nagy hülyeség volt, kár hogy nincs pofám leírni, titeket is megnevettetne, de félek levadászna az Euroexam nyelvi hiba elhárító osztaga majd eltépnék a nyelvvizsgámat. És leköpnének.

Az interjú végülis jól ment, nem volt semmi extra. Amíg egyesével interjúztatott a menedzser addig mi pakoltunk, engem pl a fagyasztott árukhoz osztottak be, ami azért volt jó, mert én voltam az utolsó és törhetővé fagyott a mellbimbóm, mire engem is behívott.

Kedden lesz a próbanap és szerdán hívnak is mi lesz a végeredmény.

És lesz telefoninterjúm is amitől előre nagyon-nagyon félek, mert angolul lesz és szerepjáték lesz benne, amiben elégedetlen vevőt kell lerendezni, és mindezt angolul, fél órán keresztül. Alig várom…

Ami viszont jó hír, hogy vannak gyerekszínházak és keresnek színészeket jó fizuval. Arra is jelentkezgetem meg csinálom a videó önéletrajzomat, amiben színészkedek is (ez utóbbit veletek is megosztom majd, had örvendjetek).

Jah még valami, egyszer csak mentem az utcán és egy csávó leszólított. Adott egy buddhista könyvet ingyen, becsomagoltan. Azt mondta, csak olvassam el és adjam tovább, majd odament egy másik csávóhoz és ugyanezt csinálta. Menő.

Na majd még jelentkezem

Legyetek rosszak.

Szerző: mOOnLight  2012.06.03. 21:56 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://onemoonlight.blog.hu/api/trackback/id/tr574563603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása