(Beteg elmém szüleménye, nem komolyan venni)

A FARKASÖLŐ

Az idõ mindent begyógyít, ez mindenre és mindenkire igaz. Kivéve rám. Edietikus memóriával születtem, vagyis tökéletes memóriával. Emlékszem arra mikor kihúztak abból a mocskos barlanglyukból kilenc hónap után egy nagyon kis lyukon keresztül. A sajt így érezheti magát, mikor lereszelik. Egy nagyobb része voltam most két barmi aránytalan részre szakadtam. Emlékszem arra is mikor órák hosszát bõgtem azért, mert baromira irritált a gönc amit rámadtak, és mikor már nem volt ötletük, hogy mit csináljanak velem rumba áztatott kenyérrel etettek, hogy lenyugodjak. Másnap megtanultam a leckét: Ne sírj, hogyha nem akarsz iszonyatos fejfájással és szédüléssel kelni. A szüleim jók voltak ilyen szempontból, korán megtanítottak mindenre amire a való életben szükségem volt.

Emlékszem az elsõ napomra az általános iskolában, barátkozni próbáltam anélkül, hogy barátságos lennék és ezért elbuktam. Emlékszem Oroszországra és a kis nyugodt városkára ahol laktunk, elég közel Szibériához. Szinte mindenki feketében járt, mert a havas tájon az volt a legfeltûnõbb szín, én fehérben jártam és mindig jó nagy kerülõt tettem az iskola felé így megúsztam azt, hogy találkozzak a rossz fiúkkal. Nem vertek meg sosem, egyszer sem, de nem akartam nekik megadni a lehetõséget.Távolról figyeltem õket a fehér ninja ruhámban, ahogyan másokat vernek el, hogy megkapják a pénzét.Csak figyeltem, és tanultam. Nem tudtam még eldönteni, hogy segítsek e vagy beszálljak, a személyiségem ezen része csak sokkal késõbb fejlõdött ki. Emlékszem arra is pontosan, hogy apám öt évig volt munkanélküli és szabadidejében nyolvanháromszor csalta meg édesanyámat, honnan tudom? A fehér nindja ruha sok mindenben segített és a tökéletes memóriám jó detektívvé tett. Édesanyám se volt éppen egy szent, az italozásnak köszönhetõen elõjött belõle az agresszív énje és mikor megtalált akkor rendesen elvert. Emlékszem minden ütésre, minden szitokra, minden szájszagra ami anyámból áradt, a rumot szerette a legjobban. Én nem szerettem a rumot.
Emlékszem amikor elõször megjött, tizenhárom éves voltam és huszonkét hetes. Emlékszem, hogy sosem féltem annál jobban, azóta sem. Nem kívánom senkinek azt az érzést mikor elõször megjön neki és nem is tudja mi az és annyi vért lát, azt hiszi meg fog halni. Persze néha anyámék beszéltek arról, hogy "majd nõ leszek" de mindig csak ezek a tabuk ezek a rejtvények, amiket ke kellett volna találnom magamtól. Miután ténylegesen elmagyarázták a szüleim véget ért életem leghosszabb órája, mikor azt hittem meg fogok halni. Ebben az egy órában hatalas önfelfedezéseket tettem, például, hogy én egyáltalán nem is élek. Nem bújkálhatok el senki elõl, mint eddig, nem lehetek szótlan amikor meg kell szólalnom. Aznap kinyílt a világ elõttem, nem bújkáltam, nem hallgattam. Mindenbe és mindenkibe belekötöttem, tudtam, hogy nincs igazuk és akkor megmondtam. A tanároknak nem tetszett ez a stílus, annyira nem, hogy fegyelmi meghallgatásig fajult a viselkedésemért. Én kijavítottam õket, hogy ez nem viselkedés, ez életstílus, én Punk vagyok az önkifejezésem végtelen. Ezt nem fogadták el, de figyelembe vették a jó tanulmányaimat is, ezért azt tanácsolták a szüleimnek, hogy próbáljanak beiratni egy bentlakásos iskolába, ahol fegyelmet fogok majd tanulni.
Emlékszem, hogy ezután csináltam meg életem legnagyobb hülyeségét, de sosem fogom megbánni. Kiszöktem a havas erdõkbe, úgy éreztem kiesett a kezembõl a saját életem irányítása és már mások teszik. Az erdõben úrja magamra találok, gondoltam nem is járhattam volna messzebb az igazságtól. Az elsõ éjszakám volt és olyan messze futottam amennyire csak tudtam a várostól, hogy ne találjanak rám. Egy fa tövében telepedtem le és egyszer csak valami meglepõen meleget éreztem a nyakamnál, odanéztem és egy szibériai farkas tátotta a száját felém, azonnal lebuktam és rúgdolózni kezdtem az arca felé. Normális esetben ettõl csak dühösebb lett volna, ám mikor abbahagytam azt vettem észre, hogy a hatalmas farkas teljesen össze van zavarodva és véres fejjel tántorog. Felálltam és néztem az ájuldozó állatot. Hirtelen nagyon sok erõt éreztem a végtagjaimban, végtelen energiát, amit úgy éretem nem szabad bezárva tartanom. Belerúgtam még egyet a farkasba immár a gyomrába. Elmosolyodtam. Úgy éreztem magamra találtam, ez vagyok én. A táskámból elõvettem a késemet, majd felkészültem és elkezdtem belevágni az állatba, ahogyan csak tudtam. Meleg vér fröccsent az arcomra, ami teljesen ellenkezõ hatást váltott ki belõlem, mint mikor az én véremrõl van szó. Megnyaltam a szám és lenyeltem egy kis vért, nem undorodtam tõle, úgy éreztem ez még erõsebbé tesz. Mikor abbahagytam a farkas már csak egy húscafat volt, addig fehér bundája szinte megszûnt létezni és az egész vörös lett, csak a csontjai fehérlettek ki, itt-ott. Ahogyan megnyugodtam visszatért belém a józan ész és belegondoltam mit csináltam. Gyorsabban rúgtam azt az állatot, mint egy átlagos ember, ezért ájuldozott és sokkal gyorsabban mozgattam a kést is, minthogy az az emberi szemnek látható legyen. A fa elé álltam, aminél korábban pihentem és gondoltam kipróbálom mégegyszer. Kiszúrtam egy másik meszi fát, lassan lábbal kimértem, hogy körülbelül hány méter van a két fa között, majd megálltam az egyiknél és megvártam míg az órámon a mutató a 12-re ér és elkezdtem futni. Az eredemény lenyûgözõ volt. Egy újabb világ nyílt meg számomra.
Magamtól visszamentem a városba, most már tudtam, hogy mit kell tennem, hogy a kezembe vegyem az irányítást. És nem féltem tõle, nem féltem, hogy bántok valakit. Csak én vagyok a fontos, én, akivel senki sem törõdik.
Édesanyám és apám teljesen kikészültek, életükben elõször úgy tettek mintha szeretnének és ölelgettek és csókolgatták a farkasvéres arcom. Nem mondtam el nekik mi történt, nem mondtam el senkinek. A tudás csak addig hatalom míg meg nem osztod mással. Másnap egy kellemes családi reggelinél közöltem velük, hogy ha elküldenek bentlakásos iskolába az akaratomon kívül, akkor megölöm õket. Az iskolában is új színek találtak rám, megszólítottam egy lányt, aki mindig olyan kedvesnek tûnt és megkérdeztem van e kedve eljönni hozzám. Nem tudta mire vállalkozik mikor bólintott. Azt hitte babázni akarok vele, vagy fiúkról beszélni, de amit én akartam az igazi leszboszi szex. Õ nem akarta, mégis megtörtént. A végén már finoman bújni akart hozzám, én ekkor vesztettem el az érdeklõdésem benne. Viszont újra megízlelhettem a vérontás melegét, csak most más formában. Ezúttal már a saját véremtõl sem féltem.
Emlékszem, hogy a suliban megvertem a rosszfiúkat, majd azt akit õk akartak megverni. Az erõmet se rejtettem véka alá, olyan gyorsan püföltem õket, hogy észre sem vették. A fegyelmi ezúttal komoly volt. Apám csomagolt be nekem, anyám pedig közben elmagyarázta, hogy el kell mennem egy Egyesült Államok-beli leányiskolába, ahol jól tudnák kezelni az erõszakosságomat.
Beleegyeztem, ebben a sehonnai kis városban egyébként se éreztem már jól magam. Ahogyan kinyíltam a világnak egyre kisebb lett számomra. Kocsival vittek ki Moszkvába a repülõtérre, utoljára emlékeztettem õket arra, amit pár hete mondtam, majd elvágtam apám torkát a hátsó ülésrõl. Emlékszem ahogyan anyám sikoltozott, végre nem egy szerepet játszott, végre nem játszotta el, hogy az anyám, hanem õszinte volt, ami tetszett. Õt csak gyomron szúrtam, így lett pár órája elgondolkozni az életén mielõtt meghal. Felszálltam a repülõre, emlékszem milyen jó érzés volt repülni és látni a felhõket, gyönyörûek voltak tesközelbõl.
Emlékszem mikor megérkeztem, azonnal megtetszett a népes New York városa, a szagok és, hogy minden olyan hatalmas volt. A felhõkarcolók az égbe nyúltak, az emberek öltönyökben jártak. Ekkor éreztem elõször, hogy én ezt uralni akarom. Vágyom a pénzre, vágyom a nõkre és a férfiakra, vágyom a bûntetlen vérontásra.
Nem jelentkeztem be a lányiskolába, helyette feketén gyorsíróként kedztem el dolgozni egy multinacionális cégnél. Remélem nem kell elmondanom miért lettem sikeres gyorsíró. Itt elég szépen kerestem és gyûjtöttem a pénzt a nagyobb terveimre. Megtudtam, hogy más ilyen "mutánsok" is léteznek, mint én, de nem nagyon kavart fel, attól én még egyedül vagyok. Az irodában a jó kislányt játszottam, a vérontást pedig egy idõre leszûkítettem szûz lányok megrontására. A vágyam a gyilkolásra hamar elõjött megint, itt New Yorkba uygan több ember van, de kevesebb szûz, egyik sem ártatlan, mindegyiknek megvan a maga mocska. Emlékszem mikor a fõnököm kikezdett velem, elõször és utoljára. Egy hatalmas arccal rendelkezõ marketing igazgató volt, aki azt hitte, hogy mindenki egy füttyentésre szétrakja neki a lábát. Én is szétraktam, de nem egy füttyentésre. Két évig játszottam neki az ártatlan, megkaphatatlan kislányt, hogy végül nekem adja a cég részvényeinek felét cserébe egy kis fiatalkorú szexért. Tizenhat éves voltam és sokkal többet tudtam az életrõl, mint õ harminc évesen.
Sajnos a következõ éjszaka váratlan halált halt, felvágta az ereit és miközben elvérzett rám örökölte az összes többi részvényét is minden másik cégnél. Az aláírás nem volt tökéletes, de hogy tudna egy éppen elvérzõ ember, remegõ kézzel úgy aláírni ahogyan szokott? Így végülis hivatalos lett, és tizenhat évesen havonta több pénzt kerestem a semmit tevéssel, mint a szüleim egy év alatt. Ezentúl nem volt munkám, csak tõzsdéztem, amihez, mint kiderült elég sok érzékem van, az eidetikus memóriám is sokat segített. Az elkövetkezendõ két évben építettem a birodalmam és eljártam mindenféle helyekre, ahol különbözõ drogokat, hallucinogén szereket próbáltam ki, és prostituáltakkal feküdtem le. Öltem is, nem keveset öltem, úgy tûnik ez a hobbi sosem lesz divatja múlt és miért nem tudnak elkapni? Nos, egyrészt gyors vagyok másrészt gazdag. Egy gyilkosnak nem kell több a túléléshez. Így tizennyolc évesen úgy érzem készen állok a következõ lépésre, hogy uralkodjak. Ki tudja mi vár még rám. Felvettem a Farkasölõ becenevet tisztelve az elsõ gyilkosságomat és próbálom megváltani a világot.